Kincskereső Játék - kincskereső játék ötletek

2018\09\24

kincskereső játék ötletek

Kincskereső játék ötleteket kerestek?

 

Minden gyermek szeret kutakodni, keresgélni, játszani – kincset keresni pedig végképp!

Itt egy igazán profi kincskereső játék ötlet: www.logikoffer.hu

kincskereso_jatek.jpg

Itt pedig egy saját ötletem megvalósítása korábbról:

Nálunk a gyerekek rendszeresen kérik, hogy a szülinapi bulin legyen kincskeresés, hiszen ilyenkor a többiekkel együtt fedezhetik fel újra a lakást. Szülői szemmel nagyon jó érzés látni, ahogy csapatként dolgoznak, ötletelnek, mindenki belead valamit a megfejtésbe! Mivel szeretnénk valami újszerűvel feldobni a játékot, többféle verziót is sikerült kipróbálnunk. Legelőször saját készítésű rajzok mutatták meg a kis kalandoroknak az éppen soron következő nyomot. Egy év múlva fura szögből fotóztuk le és nyomtattuk ki a lakás különféle részeit (sosem gondoltam volna, hogy egyszer a mosógépünk belsejéről lesz makró felvételem…), és így kellett a srácoknak rájönni, hogy hol is vannak a lelőhelyek. Legutóbb kellőképpen lefáradt állapotban verseket kreáltunk a férjemmel, amolyan kis fejtörővel kombinálva az egészet.

Itt a helyszíneknek az volt a lényege, hogy legtöbbjük többféle ponton is megtalálható, így igazán szemfülesnek kellett lenniük, hogy kiszúrják azt, amire mi gondoltunk. Mindhárom verziónak óriási sikere volt, minden esetben felpörgette a bulit és bár néha kontroll nélküli rohangálásnak tűnhetett az egész, valójában szuper aranyosak voltak a gyerekek, ahogy körbenyomozták az egész lakást! Tapasztalatból mondhatom, hogy ez a játék néha felfordulással járhat, szóval csak „erős idegzetűeknek” ajánlom. De próbáljátok ki, ha kincskereső játék ötleteket szeretnétek!

Forrás: www.jatekliget.hu

kincskereső játék kincskereső játék ötletek kincskereső játék felnőtteknek kincskereső játék 10 éveseknek kincskereső játék leírása

2018\05\11

Kincskereső játék

kincskereső játék ötlet

Kincskereső játék ötletet kerestek?

Tudom, hogy nagyon sok szülő, többek között én is az interneten próbál ötleteket gyűjteni a szülinapi bulik szervezéséhez. Amikor lányom szülinapi zsúrjára készültem sok talonban lévő játékötletet elővettem, és újakra is vadásztam. Többször belefutottam már a kincskereső játék ötletbe, de amikor az itthoni megvalósításán kezdtem agyalni mindig elakadtam. A buli előtt viszont rátaláltam erre az oldalra: www.logikoffer.hu és az ott felvázolt ötlet engem is beindított:

kincskereso_jatek.jpg

A kincskereső játék lényege, hogy a lakásban (házban, udvaron, kertben) elrejtjük a "kincset", valamint a kincshez vezető jeleket/rajzokat (ez utóbbiakat a lakás különböző pontjain).

Elővettem papírt, ceruzát, gyorsan felirogattam pár ötletet majd el kezdtem rajzolni. Először készítettem egy "térképet" a házunkról illetve lakásunkról, amin bejelöltem a kincs és az összes odavezető jel helyét. (A kincskereső játék során kiderült, hogy erre a térképre nem lett volna szükség, nem is igazán használták. Részben a gyerekeket megzavarta, meg elég nehezen igazodtak ki rajta.)

A rajzokat vastagabb színes kartonra készítettem, piros X-szel jelöltem a következő jel helyét. A papír szélét "öregbítettem", kicsit körbeégettem. (Ezzel ment el a legtöbb idő. Vigyázni kell, ha nagyon lángra lobban a papír megsemmisítheti a rajzunkat. Én az erkélyen csináltam, s ha túl nagy volt a láng akkor kicsit megtapostam.) 

Az egyik rajzot geothermre rajzoltam alkoholos filccel (és a fentebb már idézett honlapról lopott ötlet alapján) egy lavor habfürdővel habosított, fürdős játékokkal teleszórt vízbe raktam a fürdőszobában. Rejtettem még rajzot a postaládába, egy lufiba, amit aztán felfújtam és felakasztottam a lakásba, találtak jelet lábasban, szék aljára felragasztva és a többi. A jeleket úgy rejtettem el, hogy nem csak az egész lakást, de a házat is be kellett járni (garázs, szárítóhelyiség), sőt még az udvarra is kimentünk (postaláda).

A kincs kindertojás (vagy valami hasonló) volt, pontosan annyi, ahány gyerek volt a buliban. A tojásokat betettem egy ládába, azt pedig egy nagy zsákba, jó pár ruha (törölközők, konyharuhák) közé.

Tudtam, hogy ez a kincskereső játék elnyeri a legtöbb gyerek tetszését, de ennyire nagy lelkesedésre nem számítottam. Amikor bevetettem a játékot volt egy-két gyerkőc, akik a kincskereső játék előtti kreatívkodásban nem vettek részt, viszont pillanatok alatt csatlakoztak a többiekhez, amikor látták, hogy azok valamiért nagyon "be vannak gőzölve". Csillogott a szemük, izgatottak voltak, minden egyes rajz megtalálását üdv rivalgással fogadták, azon veszekedtek ki bontsa ki a következő rajzot...szóval várakozáson felüli sikere volt a kincskereső játéknak. Ha hasonló játékot szeretnétek otthon kipróbálni, de nincs időtök profi módon elkészíteni, akkor nézzétek meg ezt: www.logikoffer.hu

Forrás: www.kitti-szonja.blog.hu

kincskereső játék szülinapi kincskereső kicskereső játékok kincskereső játék gyerekeknek szülinapi kincskereső játék kincskereső játék szülinap kincskereső játék ötletek kincskereső játék feladványok kincskereső játék felnőtteknek kincskereső játék feladatok

süti beállítások módosítása